Magyar foci

Dárdai szűk kerete: újabb megdöbbentő név a csapatban

A nemzeti együttesbe – amely jövő pénteken a finnekkel játszik Európa-bajnoki selejtezőt, négy nappal később pedig az oroszokkal csap össze barátságos mérkőzésen – utólag bekerült Poór Patrik, az MTK védője. A múlt pénteken nyilvánosságra hozott bő keretből ugyanakkor kilenc futballistára nem számít a szakvezető a következő két találkozón, melyekre a Groupama Arénában kerül sor.

Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a két találkozó előtti edzőtáborozás november 9-én, vasárnap kezdődik meg Telkiben. Mi a magunk részéről abban bízunk, hogy nem a Fiola, Poór, Lang, Forró védőnégyessel fogunk kiállni…

LABDARÚGÁS
A magyar válogatott finnek ellen készülő, szűk kerete
Kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Varga József (DVSC-TEVA), Poór Patrik (MTK Budapest), Juhász Roland (Videoton FC), Pintér Ádám (Levadiakosz), Lang Ádám (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Forró Gyula (Újpest)
Középpályások: Tőzsér Dániel (Watford), Elek Ákos (DVTK), Simon Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC)
Csatárok: Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Győri ETO FC)